5. fejezet - Ügy 1.rész

Sziasztok!

Már itt is van a fejezet, remélem örültök neki!

Kérlek írjátok meg, hogy milyennek találjátok! Elég a véleményetek, nem kell ömlengeni, hogy mennyire várjátok már a kövit (csak ha így van :D) de mégis véleménye van mindenkinek. Ugye? :)

Ez dupla fejezet lesz, ezért ez a része nem túl hosszú, de mégis valami. A második felében lesz egy kis meglepi számotokra :$

Zenét - mint mindig :) - most is kaptok hozzá. Eredetileg nem adtam hozzá, de a változás után úgy gondoltam fontos, hogy music mellett olvassátok az egészet. Egyrészt, mert én is zene mellett írom, másodszor pedig, mert olyan zenéket válogatok amiket szeretek és így jobban bele tudjátok élni magatokat a fejezetbe ;)

Jó olvasást!

Minipötyipuding (Cathy R.)

5. fejezet – Ügy 1. rész 

- Bertie – 

Fel voltam dobva. Igen, jól hallottátok. Izgalommal töltött el, hogy újra iskolába mehettem. Annyira régen csináltam már ilyet, hogy teljesen ki is mentem a gyakorlatból. Még csak július 14-ét írtunk, amikor kiderült a következő évi programunk. 

Családtagjaimból elég megosztó véleményt váltott ki a hír. Ruby kicsit húzta a száját a tanulás gondolatától, de mihelyst rájött, hogy így talán találunk egy angyalt, aki segít megtörni a családi átkot, már jobb szívvel vetette bele magát az intézkedésbe. 
Ugyanis az ő feladata volt az irataink és nem létező bizonyítványaink beszerzése. Ruby a ,,megbízható forrásaihoz” ment segítségért. Olyan bizonyítványokat kellett csináltatnia, ami egy tanévvel korábbi adatokat tartalmaz és hihető is. 

Igazából sohasem tudtam, hogy mi is valójában Ruby ,,megbízható forrása” . Az igazság az, hogy meg akartam már kérdezni többször, de valahogy jobbnak láttam, ha mégsem ütöm bele az orromat. Ki tudja? Talán egy titkos kémgyűlés sí maszkos kommandósokkal vagy szamuráj harcosok … A lényeg az, hogy tőlük mindent megtudhatott az ember, amire éppen szüksége volt. 

Ruby soha senkit nem vitt magával, amikor a barátaihoz ment. Csak elhajtott zöld kocsijával, majd két óra múlva visszajött. Az ügy máris el volt intézve. Csak remélni mertem, hogy szegény beszerzőt nem zsarolja halálra.Most sem intézte másképp. Mikor hazajött, ragyogó arccal üdvözölt minket, nyugtázva, hogy minden rendben. 

- Sziasztok! Készen van minden iratunk, bizonyítványunk. – tette le táskáját az asztalra. – Holnapután kell mennem érte. 

- De hát azt mondtad, hogy kész van!? – nézett rá Leila tágra nyílt szemmel. 
Nem bírtam ki röhögés nélkül ezt a gondolatsort. Viccesen festett Leila mindig is, amikor nem értett valamit. 

- Tudom, hogy azt mondtam kész minden. – magyarázta lassan Ruby. – De a kész iratok – kihangsúlyozta a kész szót – még nem elhozhatóak addig, amíg valami nagy ember nem írja alá. – forgatta a szemét. 

- Ja, most már világos. – kis hatásszünetet tartott, amíg Ruby levette csizmáját. 

Panaszkodott a meleg miatt és elmondta, mennyire nem kellett volna abba a cipőbe mennie, mert teljesen feltörte a lábát. 
Miután végzett, lehuppant mellém a fotelbe. Nagy lendületével úgy hátralökte az ülőkét, hogy akaratlanul bevertem a hátamat. Kedvem lett volna elküldeni melegebb éghajlatra, de csak nyögtem egyet. Mostanában (vagyis hogy pontosítsak, a baleset óta) rettenetesen ellustultam. Szégyenkeztem is, hogy még Ruby-t sem volt erőm kiosztani. 

Láttam, hogy Leilából mindjárt kitör a mondanivalója. Csak nem tudta, hogyan is kezdje el. Körömreszelőjét forgatta a kezében, miközben kereste a szavakat. 
- És Ruby, - kezdte végül – azért tudnunk kellene, hogy milyen adatokat adtál meg rólunk. – leesett, hogy miért volt ennyire feszült. 

Nem akarta, hogy Ruby bármilyen létező adatot megadjon róla, mert az a régi normális, démonmentes életére emlékeztette volna. Még ennyi száz év után sem tudta feldolgozni, ami lett belőle. Pszichológushoz semmi értelme nem lett volna elmenni. Mit mondhatott volna? Őőőő, hát a problémám az, hogy egy démon lett belőlem. De nem is akármilyen, hanem alakváltó, aki éjjelente szellemtestet ölt és védtelen élőlények lelkét szívja ki. A ráadás ebben az egészben az, hogy még élvezem is. 

Szegény ember, aki ezt végighallgatta volna, vagy diliházba záratta volna Leilát, vagy szívinfarktust kapott volna. Leila egyéb segítséget csak tőlünk kapott, amit valljuk be, nem igazán értékelt. Pasija pedig sosem volt, akinek elmondhatta volna minden baját. Még egyetlen élő lénnyel sem osztotta meg végzetes titkát. 

- Ja, igen. El is felejtettem. – mondta Ruby. – Senkiről sem adtam meg olyan adatokat, ami létező lenne. Csak kitaláltam okosan egy iskolát, ahova jártunk mindannyian és régi lakásunk adatit sem hagytam ki. Holnapután mindent elmagyarázok, mihelyst megjönnek a papírok. Nyugodjatok meg, nagyon szívszorító sztorit fogunk előadni augusztusban. – mosolygott. - Guy jött le a lépcsőn. 

- Ruby, már itthon vagy? – bandzsított. 

- Neked is szia! – üdvözölte Ruby barátságosan. 

- Mi folyik itt? Hogy ment az ügyintézés? 

- Srácok, meséljétek el neki, nekem van még dolgom.

Hogy tetszett a fejezet? Kérlek írjátok meg nekem komiban!